váratlan
Hasznosabb lett volna, ha nem megyek el borítékolni.
A Moszkván megállított egy nő, és megkérdeztem, hogy nem fog-e megfázni a fejem sapka nélkül. Figyelmes… Aztán elkezdte mondani, hogy a férfiak milyen szemetek, utálja az összeset. A nők az érzelmeik után mennek, a férfiak meg csak az állati ösztöneik után. Megkérdeztem, hogy ez most hogy jön ide, és közöltem vele, hogy azt hiszi, én nem veszem észre? Jól kihasználják a nőket és szemetek, úgyhogy teljesen egyetértek vele. De ha már itt tartunk, akkor az emberi értékeket is keresheti a világban.
Estére már eléggé elegem volt, gondoltam, írok egy levelet valakinek, és meglepődve láttam, hogy kaptam egy rettenetesen váratlan e-mailt egy aranyos embertől. :) Kár, hogy nem tudja, milyen örömet szerzett. Annyira aranyos, köszönöm neki. :)
Hát igen… akitől várnál, attól úgysem kapsz levelet. Ettől király az élet.
2 zh-m eredményét is elküldték levélben… szenzációs. Fizika… 10 jegyből már csak lesz egy 1-estől különböző átlag. -.-
Olyan rég hallottam már felőled, gondoltam, megkérdezem, hogy telnek napjaid, hogy tetszik az „egyetemi lét”.
Még szeptemberben írtam Neked sms-t, nem tudom,megkaptad-e, ugyanis választ nem kaptam. Feltételeztem, hogy nem akarsz válaszolni, így nem zavartalak. De hiányzol,s érdekel, mi van veled, így volt bátorságom Rád írni.
No, ilyen e-mailt sem kaptam, de nem is fogok többször…
Demjén – Felnőtt gyermekek
„Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt, s elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.”
E. most figyelmeztetett:
Az emberek nem szeretnek hosszú levelet kapni.
Akkor írogathatom én a lelkes leveleimet ha el se olvassák. Legalább van, aki megmondja. Most pedig megyek a Margit-szigetre sírni. Nincs hangulatom a kávézóhoz, elegem van a világból (=magamból, abból, hogy mindenre képtelen vagyok).
„… egy új nap mindig új reményt ígér…”
Kaptam egy váratlan e-mailt. Nem több 4-5 sornál, de ha tudná a feladó, hogy mennyire jólesett… én miért nem tudok pár sorral ilyen örömet szerezni másnak?
Hajnaltól fél ötig bent voltam a suliban, aztán elmetróztam a város szélére, mert nagyon szerettem volna venni valamit, az akció mától van. Persze, mire odaértem: „Sajnos elfogyott.”
Hatra visszaértem végre a koliba, kérem a kulcsot a portán, de nem kaptam, mert elvileg nyitva volt a szoba. Felmásztam a másodikra, de az ajtó zárva. Le a portára….
Elegem van a világból, nem megyek a hétvén haza. Senkivel nem akarok találkozni.
Újabb levél Valakitől. Részlet a levélből:
„Légy újból nyugodt lelkem, mert jól bánt veled az Úr!” /Zsolt. 116,7/
A holnapi napra adok Neked egy feladatot: a türelmességhez és a nyugalom eléréséhez elég lehet egy hely, így arra kérlek, menj el a kedvenc helyedre, és időzz ott egy picit, meglátod, máris jobb lesz a hangulatod és könnyebb lesz az élet.”
Kíváncsi vagyok, ki írhatta ezeket a leveleket.
Nem tudom ki küldte, de jólesett. Még annyi sem volt a papíron hogy Anonymus. Szóval:
Boldog az az ember,
aki nem követi a gonoszok tanácsát,
nem áll a vétkesek útján,
és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében,
hanem az Úr törvényében leli kedvét,
s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja. /Zsoltárok könyve-I.könyv)
Ajándék még, hogy megírtam az első zh-mat, biofizikából, és nem lett egyes…
Egyik blokktársam szomorú volt és vettem neki egy finom csokit. A kedvencemet szerettem volna, de az nem volt a boltban. Sebaj, így is örült neki.
Kedd este visszamentem a tanulóból, mert márt ott sem volt csend, lecuccoltam az asztalomról a füzeteket, majd írtam valamit.
szobatárs: Mit csinálsz?
én: írok.
sz: mit?
én: levelet
sz: Hogy micsodát?
én: l e v e l e t.
sz: uh, szegény. Szoktak manapság még kézzel levelet írni az emberek??
Hihetetlen, de ma éjjel megálmodtam azt, ami pár éve megtörtént az életemben. Mondhatni, újra átéltem azt a délutánt. Ugyanazzal a valakivel, ugyanúgy Vác főutcáján, este, ugyanazok a mozdulatok. Nagyon durva. Nem hittem el eddig, hogy van ilyen, mindenesetre nagyon érdekes.
Annyira jó volt este hazajönni. Tiszta, friss levegő, csend, erdő… és mikor hazaértem, még öcsém is megölelt. Ilyen sem volt még.
A héten rám szólt az egyik apáca, hogy fiatal vagyok, és mivel nem bőrönddel járok, ne használjam a liftet… aha. Ma meg váratlanul bejött az egyik apáca a szobába mert valakit keresett és csúnyán nézte azt a rendetlenséget, ami az asztalunkon volt. Még mielőtt bármit is mondott volna, mondtam neki, hogy hááát, az az igazság, hogy nem tudom hova pakolni a könyveimet-füzeteimet, mert még éjjeliszekrényem sincs. :)
A közös misét meg a tanulóban töltöttem Gyöngyivel :)
Hullán jöttem ki egyik délután a Corvinból, a kijáratnál megállított egy faszi, hogy pár kérdésre válaszoljak. húztam a szám, de mondom, oké, ha csak 1 perc. Mit vásároltam, milyen gyakran járok oda. Aztán: és mennyi pénz költött most el? Közöltem vele, hogy erre a kérdésre nem válaszolok. Naaa, csak úgy kb. Mondtam, hogy úgysem mondom meg, mert semmi köze hozzá, majd mondta, hogy akkor így nincs értelme annak a valaminek, amit töltögetett, aztán eljöttem.
Ha más bunkó lehet velem, én is.
Szóval…
Tegnap este negyed 11-kor zokogtam a Margit-sziget egyik sötét padján, hirtelen csörgött a telefonom:
- Szia! Ugye nem keltettelek fel?!!
- nem.
Szóval zokogva visszasétáltam a villamoshoz a híd túloldalára, majd ott vártam a villamosra. Háromnegyed 11-re vissza is értem a koliba, majd indultam vissza Balázsékhoz. Valahogy fél 12 körül oda is értem. Tök jó volt, jó volt a kedvem, mintha ittam volna előtte. Nem tudom, mi volt.
Annyira jót beszélgettünk. Vagyis én voltam a beszélgetés tárgyának a középpontjában, és olyan volt, mintha pszichológusnál lettem volna. Próbálta velem beszélni és olyan kérdéseket tettek fel… Egy emberrel simán beszéltem volna ilyenekről, de ott voltak 4-en. Pontosítok… Ha mind a 4 emberrel külön-külön beszélgettem volna, akkor is elmondtam volna nekik mindent, de így nehéz volt, hogy ennyien figyeltek. Ráadásul az is ott volt, hogy nem egy olyan ember kérdezget, aki semmit nem tud rólam. Ilyen nem sokszor volt még az életemben és nem is lesz.
Szóval teleettem magam valami hagymás mogyoróval. Finom volt.
Hajnali fél háromkor elindultunk gyalog a Moszkvára, és akkorra értünk be, amikorra a busz. Végül háromnegyed 4-re hazaértem. Jaj, dehogy haza, hanem a koliba. Aludtam 2,5 órát és lelkesen mentem be a reggeli előadásra.
Hulla vagyok.
Ma meg okosnak néztek. Basszus, miért … Nem fogják fel… Már tudom, hogy melyik az a 3 tárgy, amiből biztosan bukok, a többi meglepetés lesz.
Szóval az egyik gyakorlaton megkérdezte a tanár, hogy melyik iskolából jöttem, és hogy jaaaj, az egy jó iskola, és T.E. tanított-e. Meglepődtem, hogy csak egy iskola a sok közül, és név szerint tuja a tanár nevét :)
És teljesen olyan érzésem volt, mint amikor Németországban én mondtam a feladatmegoldást kémiából :) Hihetetlen. Ilyen se lesz többet, azért írtam ki.
Persze, a buszomat lekéstem, ezért elmentem fagyizni. Üres volt a fagyizó. Kértem 2 kis gombócot, majd megszólalt az eladó: Egészségedre! Sziasztok!
Igen, biztosan volt mellettem valaki, akit az eladó látott, én nem. :( El akarta hitetni velem, hogy nem vagyok egyedül, meglepett valaki és eljött velem fagyizni. Utána mentem a Duna-partra. Üres volt és gyönyörű. Barnulnak a gesztenyefák, hullanak a sárgás levelek. Gabó még mindig üresen és céltalanul bolyong a Duna-parton. Szerencsére már ritkábban.
Nemjó.
és hurá, eltelt már 2 hét.
Szóval végre el tudtam menni a mezők szélére sétálni Andival… Olyat beszélgettünk, mint 3 éve. Köszönöm neki.
Hazajöttem, váratlan sms. Táborból. A Csongrádi táborból. Ezt a dalt küldi nekem onnan Valaki:
Nem születtem varázslónak,
csodát tenni nem tudok,
És azt hiszem, már észrevetted,
a jótündér sem én vagyok.
De ha eltűnne az arcodról
az a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted,
hogy elűzzem a bánatod,
Hogy a lelked mélyén megtörjem
a gonosz varázslatot?
Mit tehetnék érted,
hogy a szívedben öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem!
Nincsen varázspálcám,
mellyel bármit eltüntethetek,
És annyi minden van jelen,
amit megszüntetni nem lehet.
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted…
Nincsen hétmérföldes csizmám,
nincsen varázsköpenyem,
S hogy holnap is még veled leszek
sajnos nem ígérhetem.
De ha eltűnne az arcodról
az a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Amikor ott voltam, nem bírtam ki sírás nélkül a Kell ott fenn egy ország…, Mit tehetnék érted? és ezekhez hasonló vidám dalokat, mert rádöbbentem, hogy mekkora egy rakás szar vagyok, aki nem életképes… Most meg újra ez az érzésem és most is sírok, de meglepődtem, hogy írt… és jólesett.
