Gabó napló

Fényképek, írások

életem

ns

nincs hozzászólás
  • mikor még nagyon pici voltam, olyan jó volt. Mindennap nála töltöttem a délutánt. Akármit is csináltunk közben be volt kapcsolva a Spektrum tv. Volt keresztanyámnak 2 hatalmas kirakója, az egyiken Mászókázó kisgyerekek voltak, dédipapám örömére mindig a szoba közepére raktuk ki (úgy legalább mi picik is láttuk hogy mi van a képen, meg máshol nem is fért volna el).
    Ha szép idő volt, egész délutánokat töltöttünk a Rózsaparkban. Padon ülve rajzoltunk egy darab bottal a kavicsok közé mindenfélét. Megtanított kerekesszékes embert rajzolni pár vonallal (persze már azt sem tudok).  Volt ott egy kiszáradt tómeder, aminek a közepében egy vasszerkezet tetején egy gólya állt. Mindig felmásztam rá. Volt még egy nagyon-nagyon magas létraszerű mászóka. Dédipapám mindig féltett ha arra felmásztam, mit csinál velem, ha leesek.
    Legjobb nyári játékunk az volt nála, hogy a kék műanyag hordót festettük vízzel, írtunk rá, de mire egy csíkot is húztunk, az a tűző naptól el is párolgott. Együtt szedtünk cseresznyét a nagy fáról, játszottunk a cicákkal, festettük a fák beteg részeit, írtuk a kicsi füzetbe, hogy a fecskék mikor térnek vissza.
    Hétvégén reggelente mentünk az öregotthonba egy bácsit meglátogatni. A bácsi hirtelen meghalt, utána egyik reggel dédipapám is. 

    Mi maradt? Egy fénykép, rengeteg háborúból hazaírt képeslap sok tömött sorral. Számomra olvashatatlanok a képeslapok, mert azzal a tipikus szép régi írással van írva. Szerencsétlen vagyok, ez van.
    Már a Rózsapark sem olyan, mint 14 éve. Modern játszótér van, nincsenek kavicsok, nincs gólya, nincs bozót. Semmi régi.

  • telik az idő…  a bölcsi előtti tér is olyan kicsinek tűnik, kivágták a bokrokat, ott áll már egy hatalmas ocsmány kereszt, nem tudom, minek. Kisgyereket sosem látok az udvaron.
  • Jártam sok évig ministrálni (a napokban kaptuk meg a képet atyától), misék után fociztunk mindig a novíciusokkal a tornateremben. Vagy magasat ugrottunk, vagy gyűrűztünk. Úúú, milyen régen volt…  semmit nem változtam kinézetre.
  • Volt hosszú ideig fogszabályzóm, abból egy év beragasztós, amit azóta is féltve őrzök a fülbevalóim között. Fél év után rendbe hozta a fogaimat, de annyira megszerettem, hogy kértem, ne szedjék le. A fogorvos csak nézett, mert ilyen valakivel még nem találkozott, aki szerette.
  • zongoráztam, gitároztam… Zongorázni még tudok, de a gitár 2010 augusztusa a kezemben sem volt csak tokostul, amikor épp a szoba egyik sarkából a másikba dobtam takarításkor. Lehet, már behangolni sem lennék képes.
  • voltam háromszor szerelmes. Elég furcsa az ízlésem, de Miki még a szobatársaimnak is tetszik. Végre, valamiben egyetértek velük. Mickey… Minden szempontból 10-es. Meg is érdemli őt a felesége. De akkor is fogunk mi még nyulat fogni a parkban, remélem.
  • Megszerettem a Duna-partot, Ligetet. Kiskoromban mindig ott bicajoztunk, gyűjtöttünk gesztenyét, csigát, télen szánkóztunk, futottunk este a denevérek elől, etettünk hattyút, néztük a hatalmas jégtáblákat és az elsüllyedt uszályt a börtön alatt.
    Már egyáltalán nem ezért szeretek ott sétálni. Teljesen másért.
  • mára már megbolondultam, nem akarok élni. Rájöttem, hogy semmi értelme, már nem az a vigyorgós valaki vagyok, aki mindenkihez odamegy beszélgetni a Duna-parton, vagy azért ” fenyegeti ” meg a szolfézstanárnő, mert a sok nevetése miatt nem lehet órát tartani.
  • Elég sokáig reménykedtem benne, hogy létezik igaz barátság, aztán rájöttem, hogy nem.
  • A következő mondatot meg a napokban kaptam levélben. (A személy miatt különösen meglepődtem és jólesett. Több ilyen úgysem lesz):

    Én mindig nagyon örülök, amikor látlak (de ezt remélem úgyis tudod…).

Handel

 

 

 

 

 

Csak ennyit akartam. Vége.

Egyenlőség

nincs hozzászólás

Az utóbbi két hónapban az átaludt (és rossz álmokkal teli) órák száma megegyezik az átsírt órák számával.

… sírva felhív, 2 tőmondat után leteszi a telefont. Gabó is sír. Délután beszélünk. Már biztosan nem nem él sokáig mert nem akar. Én sem akarok mert nincs értelme. Felvetem az ötletet, hogy akkor már együtt legyünk öngyilkosok, rakjanak egy sírba, hogy ne kelljen a sírfelnyitásért 2x fizetni. De tulajdonképpen a tömegsír is jó, csak tűnjünk el a világból. De nekem még élnem kell mert fiatal szép kedves vagyok. (ezt nem én állítom) Ő az aki szép, fiatal, vidám. Azt hittem, boldog, élvezi az életet. Megint tévedtem. Mint mindig. Örül, hogy megismerhetett, és  még hiszi, hogy boldog leszek. Én már nem.

Az élet kudarcok és csalódások sorozata… Gabó sír.

Egyre jobban bizonyosodom meg róla, hogy a szkeptikus ateizmus felé vezető úton járok. Hát ez van.

nincs hozzászólás

„Hisz jól tudod, nem kértelek.
Nem kértem tőled az életet.
S még mielőtt majd egyszer meghalok,
Még tudnom kell, miért vagyok.”

nincs hozzászólás

Legalább Mazsola a régi.

nincs hozzászólás

Tränen lügen nicht

Gondolatok

nincs hozzászólás

Aki nem Istenben hisz, az mit mond pl. egy születésnapi köszöntőben?(tekintsünk el attól, hogy nem köszönt, de a vallásában szoktak köszönteni) Allah éltessen sokáig! ??? vagy JHVH éltessen!
Aki meg nem hisz Istenben, az meg miért mond ilyet (ha egyáltalán megfordul a fejében, hogy a jókívánságát ne paraszt módon közölje) ??
A válasz érdekelne.
Az megint más, hogy ma már nem ez van divatban, hanem az, hogy Boldogat!… Úgyhogy ez szintén az én hülye agyjárásom.

A másik: olyat szoktak mondani, hogy: Menj agymosásra, de akinek a lelke fekete, azt miért nem küldik el Lélekmosásra????? Talán mert a lélekkel senki nem foglalkozik?!

„Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.” (J.A.)
És aki senkitől nem kér segítséget, arról miért nem ír???

Ha álmodok éjjel, az mindig rossz. Ma éjjel egy fél szemére vak, üvegszemű emberrel álmodtam, a neve Ferenc volt. És tényleg volt ilyen rokonom (állítólag találkoztam is vele…), még a neve is Ferenc volt. Valahova mentünk kocsival, egyszer csak gondolt egyet, és berakta az üvegszemét. Megkérdeztem tőle, miért nem otthon rakta be. Erre olyan választ kaptam, ami teljesen logikus. Hogy lehetnek az élettel összefüggésben az álmaim, miért?? és miért nem kistündérekkel álmodom, vagy a porszívózó Kis herceggel? És különben is hány fok van a pokolban és miért törvényszerű az Igazság bukása????????

nincs hozzászólás

Hiába tanulok, úgyse megy a suli… élni is felesleges. Meg kéne halni, de nem úgy, hogy szétvág a vonat, hanem fájdalom nélkül. Úgy, hogy senki ne vegye észre.

nincs hozzászólás

„Legyünk egyek abban,
hogy magunkban és környezetünkben
őszintén keressük a jóságot
és a békét.” (Boldog II. János Pál)

nincs hozzászólás

utálom a kolit azért is, mert mindig álmodok valamit… ma is sírva keltem.

Ha kiegyensúlyozott lennék, biztos szépeket és vidámakat álmodnék.

nincs hozzászólás

„Gyertyák a síron, s egy könnyes arcú lány…”

Képmutató

dscf4525 Utca 2011_0809belgium0810 Waffel dscf4151 perecek dscf4214

Én

Fényképeim

Látogatom

Ti írtátok

  • Gabó: Ú, Miki… Jobb, mint a főnyeremény. Azért az én fiúm nem volt annyira helyes, de a kezei neki is szépek....
  • Adri: Háhá, ma nekem is egy aranyos fiúval kapcsolatos volt az álmom…Azt álmodtam, hogy együtt vagyok Mikivel!...
  • gabo: De nálad az a normális, ha örömet szerzel, én meg csak próbálkozom, de általában nem sikerül.
  • Adri: Az jó! :) Tegnap nekem is! :)
  • Gabó: Szeretem az ehhez hasonló komoly dolgaidat, Klári! :) Nagyon tetszett :)

Ezekről írtam

Ekkor írtam