álom
Miután mosolyogtam egy jót azon a bérmanagyapa szón, elaludtam.
Ha rossz a kedvem, vagy valami nem oké, mindig álmodok valamit, ez most sem történt másképp.
- Az volt az első, hogy meghaltam, és Adri temetett el. De nem sírba, hanem a szentendrei oldalon az iszapos részen, a kompon túl van egy kis ház vagy mi, és annak a közelébe. Késsel vágott egy vermet, belecsavart egy olyan fekete fóliába, amivel a halottakat szokták letakarni, beletett a kiásott lyukba, és visszatemetett iszappal. Én meg azon izgultam, hogy nehogy lemossa rólam a víz az iszapot, mert szerintem félelmetes a fekete fóliával betakart akárki. Kellemes álom volt. Kimondottan vágytam már egy ilyen megnyugtatóra. (ja, és a temetésre senki nem jött el… )
- A másik, hogy töriből kaptam egy egyest, utána aputól meg a tanártól jó nagy szidást. Hát igen, nagy kudarcnak éltem meg azt a sok kettest töriből, látszik is a hatás.
- A harmadik meg, hogy Zs. írta, hogy nem jön el velem… Szomorú volt ez is, mert tudom, hogy nem jön el, nincs kedve, csak még nem írta meg, mert nem érdekli… csak én várom azt a szerencsétlen levelet.
Biztos ez egy vidám nap kezdete…
Nem akar az örömöm elmúlni. Valami van a levegőben. Azt álmodtam, hogy hangverseny volt, és a paplanomat elhurcoltam, és úgy ültem a színpadon, és amikor sorra kerültem másodjára, nem mentem ki duózni a kissráccal, mert nem kaptam meg előtte a kottámat a gitártanárnőtől, mondván, hogy jól blattolok. (ez igaz is, de azért ennyire nem :D ) Szóval szegény kisfiú egyedül játszotta el a darabot.
Ilyen nincs. Nem lehet… Nem létezik. Felesleges álmodozás. :(
Azt álmodtam, hogy született egy kishúgom. Egyfolytában csak mosolygott és olyan aranyos volt. Még nekem is tetszett annak ellenére, hogy a kislányokat nem szeretem. Talán Katalin lett a neve. Kiakadtam, le is szidtam anyut, hogy miért nem választhattam én valami jó nevet. Határozottan emlékszem, hogy Ritát, Rékát javasoltam volna (meg még van egy harmadik, ami szintén nem lett, csak azt estére elfelejtettem).
Szeretnék megint kistesót. :(
4 álmomra emlékszem, amit ma éjjel álmodtam. Annyira szeretném megtudni az álmaim okát. De ez megint olyan, ami lehetetlen, ezt meg nem vagyok hajlandó elfogadni. :/ Az álmok csak úgy vannak.
- valaki megölelt
- a szomszéd mobiltelefon-alakú távirányítós autója elromlott, mert a veteményesben játszott vele, és az apja egész délután azt szerelte, mire rájött, hogy nem tudja megcsinálni
- elkezdett nőni a bölcsességfogam és fájt, vagyis viszketett. Mint a piciknek :)
- És egy párbeszéd is lezajlott:
én: de ezt a magyartételt én nem tudom megtanulni.
tanárnő: hát igen, Gabika, ez egy nehéz tétel. Ezt magolni kell.
én: hát éppen ezért nem megy.
Ez az igazság…. ugyanarról a tételről álmodtam, amit nem akarok húzni, mert sötétség az egész, és tényleg magolni kéne, és én nem tudok magolni. Vagy megértem és felfogom, ellenkező esetben nem tudok hozzászólni sajnos. Már többször észrevettem, hogy rosszul van programozva az agyam. Mindkét agyféltekém hiányos, mivel logikám nincs és rajzolni sem tudok, ezen kívül arra mindig emlékszem, hogy ki mikor mivel bántott meg, hogy nézett közben, de a tanagyag. Van, ami könnyebben megy, van ami nehezebben, és van, ami egyáltalán, de szerintem ezzel mindenki így van, csak megint én hiszem azt, hogy én vagyok a hülye. Pedig biztos vagyok benne, hogy nem mindenki jó mindenből, mégis magamat okolom. Én bajom, én tehetek róla, én szívom meg, de nem tudok máshogy gondolkodni.
Most meg tanulás. Pontosabban okos
Reggel fél hat előtt picivel arra keltem, hogy ez micsoda… Olyat álmodtam, amit még soha. Szép volt nagyon annak ellenére, hogy a természethez semmi köze nem volt. Azóta sem térek magamhoz, és annyira jó lenne valakihez odarohanni, hogy: képzeld, mit álmodtam, és miért lehet ez szerinted?
Nem, ennek nem szabadott volna megtörténnie, álmomban sem, a való életben sem fog, de valóság alapja van. Ú, annyira jó volt, álmomban csak 2 szót tudtam mondani erre az egészre, ugyanazt, ami már elhangzott egyszer a számból, és az a durva, hogy ugyanannak az embernek.
Sokszor nem alaptalanok az álmaim, de ez a mostani… és nem gyilkolászós vagy valami hasonló volt. Nem hittem volna azt sem, hogy egy álmomnak valaha is így fogok örülni, pedig csak álom, és még álmomban is lelkiismeret-furdalást csinált. (kicsit nagyon szemét voltam
Álom, mit nem láttak még, és nem is fognak. :(
Hm. Több dolog is történt, amin nem árt elgondolkodnom, de ugyebár gondolkodni szeretek, szóval semmi akadálya.
Nem, Gabó nem szokott inni, még sohasem volt részeg, de nem is tervezi. Egyik nap (talán hétfőn) azon gondolkodtam, hogy lehet, hogyha elkezdenék inni, mindig tök jó kedvem lenne és sosem lennék magam alatt, de szerencsére ezt a gondolatot el is űztem a tegnap este után. Még csak egyszer volt ilyen, 3 éve, hogy bort ittam, és jót tett, azaz ülni biztosan tudtam, és normális voltam, nem ment el az eszem. (Nem is fog!) :)
Szóval iszonyatosan furcsa volt, hogy sokszor azt sem tudtam, hogy miről is beszélnek, de hallgatni jó volt és egyáltalán nem éreztem magam lenézve mert én voltam a legfiatalabb és a leghülyébb. Ez az, amit nem fogok fel. Tényleg furcsa. Meg az is, hogy vannak barátságos emberek, akik nem ijednek meg az idegentől, mint például én, és nekik ez a normális. Irigylem őket, mert én képtelen vagyok kapcsolatteremtésre.
Ma délelőtt tornyosat játszottunk, és ajj. Már a 17. sort raktuk, amikor ledőlt. (Persze gabó keze munkája) Eszembe jutott a vers, amit még talán másodikban kellett elolvasnunk. Már akkor is tetszett, de nem akarom megérteni, miről szól, mert csupa igazság… talán már egyszer ide is kiraktam.
Nappal nem tudok aludni meg vonatos és buszon sem, de ma olyan jó hideg volt a vonaton, raktam kívül egy nő ült még a kocsiban. Elővettem a tételt, hogy majd tanulok, de áhh. Unalmas, nem érdekel, nem megy a fejembe, szóval becsuktam a szemem inkább, de csak bóbiskoltam, aludni nem tudtam. Az ajtó mellett ültem, és annyira megijesztett a kalauz, amikor elordította magát, hogy jegyeket, bérleteket. Hirtelen felkaptam a fejem, és olyan rossz volt, hogy ott állt fölöttem, és arra várt hogy kitúrjam a pénztárcámat a táskámból… Nem szeretek megijedni, mert mire lenyugszom, az nekem sok idő, de tényleg.
Szóval ez a 2 nap egy hosszú alvás közbeni álom volt, próbálom megfejteni, mint az álmaimat általában.
(ma van anyáék házassági évfordulója)
100 ágra sütött a nap, magas, nagy lombú fák alatt sétálgattam, és baltákkal dobált egy cigánylány a fa tetejéről. Ugrált utánam a baltáival egyik fáról a másikra. Kellemes volt.
Ördögi kör. :@ tökmindegy, úgyis én jövök ki belőle szarul.
Holnap jaj, kedden szerenád, szerdán szerenád, egyben utolsó tanítási nap, addigra már kellőképpen szét lesz tanulva a fejem, csütörtökön MM., és pénteken nincs suli.
Akkora hülyeségeket álmodtam. Az egyik a volt barátnőmmel kapcsolatos. Ordibáltunk egymással, de nagyon… iszonyodom attól a csajtól. Még álmomban is.
Most kezdjem úgy a bejegyzést, hogy nem jó a projektmunkám? Mert tényleg nem jó, pedig örültem, hogy annak a kinézete összehasonlíthatatlan velem, az rendezett, sikerült befűzetnem, drágáért kinyomtattattam, otthonra apa vett festéket, erre szar az egész csak azért, mert nem sorkizárt… Tudttttam, hogy nem lesz jó. …és „látszik, hogy elég kezdetleges verzió”-jegyezte meg a tanár…nem, nem lettem ideges. :( Mindig is tudtam, hogy hiába tanulok. Töriből megkaptam a négyest, de hogy mire, azt nem tudom. Másodikban nem engedtem, hogy megadja az ötöst év végén, mert úgysem tudom ötösre az anyagot, most meg menjek oda, hogy én még négyesre sem tudom… Ha még egy hónap lenne az érettségiig, akkor már ott tartanék, hogy mindenből jó a kettes, de eddig csak a törivel vagyok így. Rossz érzés, hogy hülye vagyok.
Igen, és a témaköröket sem kaptuk még meg, tételek meg ugye nincsenek. Vicces lesz az írásbeli, még viccesebb a szóbeli :/ főleg a magamfajta színvonalú embernek.
És az mi, hogy már egyik nap sincs 7 órám, de egyik napra be vagyok írva hiányzónak 7 óráról. Már nem is kérdeztem, hogy ki írt be, mert minek…
Magam sem akarom elhinni (=nem hiszem el), hogy amit egyik nap álmodtam, az valóra vált. Ja, és a leglényegesebb, hogy pozitív. … és annyira örülök, a hétvégén is örültem, nem lombozhat le egy szarul megszerkesztett, saját figyelmetlenségem, pontosabban tudatlanságom miatti kudarc. Felkészültem a szünetre… 10 érettségit kinyomtattattam, persze azt sem úgy csinálta a titkárnő, ahogy én kértem, így fizethettem kétszer annyit. 3 matekérettségi is vár rám, a többit megcsináltam. Jó szünetem lesz, sokat fogok okosodni még akkor is, ha nyomát sem fogom látni ennek az érettségin.
Most meg bementem volna az utolsó németórára, de nincs tanárnő… Frau Molnár. Némettársaim odajöttek megkérdezni, hogy mi is lesz a képpel, és mikor adjuk oda, azt is megkérdezték, hogy mennyi pénzt adjanak bele… Jólesett, hogy legalább érdeklődtek, és eszembe jutott, hogy el akarták venni még első végén tanárnőtől a csoportot, de ő nem engedte, mert attól még, hogy lusták vagyunk, emberi módon viselkedünk, míg más csoportja kitűnő, de semmi emberség. Vagyok olyan sóher, hogy a némettanárt lerendeztem kb. 350 forintból… de legalább örülni fog neki. Tahi szépe, Herr Gáspár, BB, Zoli de Solymosi és a többiek. Annak ellenére, hogy másfél évig szekáltak, hogy stréber vagyok (ami nem igaz egyáltalán), megszerettem őket. Nem lesz utolsó órám Molnárral :(
Most meg a könyvtárban ülök és megyek tanulni.
Vissza címhez: ez volt az utolsó kiakadásom Boronkays diákként.
Olyat álmodtam éjjel, ami még soha meg nem történt és nem is fog a való életben.
Vonatállomáson voltunk, nem tudom, hol, nem tudom, hova mentünk, de ez nem is lényeg. Egyetlenegy peron volt, az is az előtt a vonat előtt, amivel mi mentünk. Rengeteg sínpár fölött kellett átugrálni, míg végre odaértünk a vonathoz. Egy nővel voltam, felszálltunk a vonatra. Eszébe jutott, hogy a szatyrát a bicaj kosarában hagyta, ezért visszafutott érte. Természetesen épp az orra előtt csukódtak az ajtók és indult el a vonat. Rohanni kezdett, hogy fel tudjon ugrani a vonatra. Rémülten néztem, ordítottam, hogy nee!, nee!, loccsanni fog. Ő csak futott futott, aztán ugrott… és loccsant.
Én meg felriadtam, csurgott rólam a víz, és elkezdtem gondolkodni. Az illető, aki velem volt, sajnos sokszor csinál meggondolatlan dolgokat, ez igaz. Az is igaz, hogy ugyanolyan meggondolatlan, tehetetlen voltam álmomban, mint a való életben: nemhogy leszálltam volna a vonatról, álltam a vonatajtóban.
Csupán annyi nem igaz, hogy valaki bárhova is ennyire el szeretett volna velem menni, és nem is lesz igaz, ilyen lélek nincs a földön.
Nem, nem azért álmodtam ezt, mert valamikor be fog következni, csak azért, hogy éljek, és valami történjen is velem.
