Ha már az életben nem ölelhetek meg egy fiút sem, akkor beérem azzal (ami persze nem igaz), hogy ma azt álmodtam. Nem tudom, ki volt, de egy aranyos fiú. Fekete ingben. Áááá de jó is volt. :(
Továbbá azt is ma álmodtam, hogy megöltem valakit (a neve nem publikus). Késsel leszúrtam.
Meg azt, hogy egy nagyon aranyos, helyes fiúval találkoztam (a nevét megint csak nem írom le… mert egyszerűen kitalálható), elmentünk bobozni Csodaországba. Aztán hirtelen rádöbbent, hogy mittudomén hol kéne lennie, felvette az ingét, nyakkendőjét, zakóját és mondta, hogy majd jövőre találkozunk, addig nem jön haza. Én meg csak annyit mondtam, hogy neee, hát még csak január van.
És felkeltem. Tényleg január van. A valóságban is aranyos. Abban meg én is biztos vagyok, hogy jövő előtt nem találkozunk. Vagy talán sohasem…
Az éjjel megálmodtam, ami részben ma meg is történt.
utálom a kolit azért is, mert mindig álmodok valamit… ma is sírva keltem.
Ha kiegyensúlyozott lennék, biztos szépeket és vidámakat álmodnék.
Megkérem az érintett személyeket, hogy most már aztán tényleg takarodjanak ki az álmaimból.
Eleget bántanak a való életben is…
Köszönöm!
Hihetetlen, de ma éjjel megálmodtam azt, ami pár éve megtörtént az életemben. Mondhatni, újra átéltem azt a délutánt. Ugyanazzal a valakivel, ugyanúgy Vác főutcáján, este, ugyanazok a mozdulatok. Nagyon durva. Nem hittem el eddig, hogy van ilyen, mindenesetre nagyon érdekes.
Annyira jó volt este hazajönni. Tiszta, friss levegő, csend, erdő… és mikor hazaértem, még öcsém is megölelt. Ilyen sem volt még.
A héten rám szólt az egyik apáca, hogy fiatal vagyok, és mivel nem bőrönddel járok, ne használjam a liftet… aha. Ma meg váratlanul bejött az egyik apáca a szobába mert valakit keresett és csúnyán nézte azt a rendetlenséget, ami az asztalunkon volt. Még mielőtt bármit is mondott volna, mondtam neki, hogy hááát, az az igazság, hogy nem tudom hova pakolni a könyveimet-füzeteimet, mert még éjjeliszekrényem sincs. :)
A közös misét meg a tanulóban töltöttem Gyöngyivel :)
Hullán jöttem ki egyik délután a Corvinból, a kijáratnál megállított egy faszi, hogy pár kérdésre válaszoljak. húztam a szám, de mondom, oké, ha csak 1 perc. Mit vásároltam, milyen gyakran járok oda. Aztán: és mennyi pénz költött most el? Közöltem vele, hogy erre a kérdésre nem válaszolok. Naaa, csak úgy kb. Mondtam, hogy úgysem mondom meg, mert semmi köze hozzá, majd mondta, hogy akkor így nincs értelme annak a valaminek, amit töltögetett, aztán eljöttem.
Ha más bunkó lehet velem, én is.
Németországban történtek:
- Egyik lány osztálytársam behozta a 2 hetes kistestvérét, és az iskolában meghalt. Aztán eldöntöttem, hogy magammal viszem a holttestet. Vonatoztam, nem tudom, hova és miért, de ott szorongattam, és hirtelen megmozdult, aztán újra nem lélegzett. A vonat félelmetes volt, 1-2 másodpercre állt meg az állomásokon, az ajtók kinyíltak mindig.
- Miután felriadtam és sikerült újra elaludnom, innen folytatódott a második álmom. Egy 2 gyermekes család felszállt a vonatra (vidám apuka, anyuka, kislány és kisfiú, mindenki tényleg boldognak tűnt – gabó féltékeny lett-). Mikor már elég gyorsan ment a vonat, a kisfiú azt hitte, hogy valamit az állomáson felejtett, és leugrott érte.
Jobb rossz álomból felébredni, mint a szép álomból visszazuhanni a való életbe.
Ma is sóvárogva elsétáltam a hajóállomás előtt… nem nekem való a Duna-part.
Remélem, az Oktatási Hivatalba 2 hete feladott levelem Hódmezővásárhely, és Sopron után Pestre is eljut heteken belül…
Találkoztam tejtesómmal, ő még 2 négyes érettséginek is hogy örült volna, én meg az ötöseimtől sem vágtam hanyatt magam, mert tudom, hogy mindenki ezt várta… Hát ja, a gyerek dolga a tanulás, aki meg tanul, az ötöst kap (vagy nem…). Most ugyanolyan lélekállapotban vagyok, mint amilyenben írtam a magyart stb.-t, pedig kikerültem a suliból. Félek az életemtől. Már annyira állandósult a kisebbségérzetem, hogy akkor is van, ha egyedül vagyok itthon, és csak az ágyon ülök.
A álmos könyvben azt írják, hogy aki a saját halálával álmodik, az valami őt nyomasztó dologtól könnyebbült meg és szerencse történik vele.
… nem tapasztalom, hogy bármit is elfelejtettem volna, az én szerencsémet meg inkább ne emlegessük… Gabóóóó :(
… nem ír, de azért még reménykedem. (hogy már megint miben, azt magam sem tudom)
Miután mosolyogtam egy jót azon a bérmanagyapa szón, elaludtam.
Ha rossz a kedvem, vagy valami nem oké, mindig álmodok valamit, ez most sem történt másképp.
- Az volt az első, hogy meghaltam, és Adri temetett el. De nem sírba, hanem a szentendrei oldalon az iszapos részen, a kompon túl van egy kis ház vagy mi, és annak a közelébe. Késsel vágott egy vermet, belecsavart egy olyan fekete fóliába, amivel a halottakat szokták letakarni, beletett a kiásott lyukba, és visszatemetett iszappal. Én meg azon izgultam, hogy nehogy lemossa rólam a víz az iszapot, mert szerintem félelmetes a fekete fóliával betakart akárki. Kellemes álom volt. Kimondottan vágytam már egy ilyen megnyugtatóra. (ja, és a temetésre senki nem jött el… )
- A másik, hogy töriből kaptam egy egyest, utána aputól meg a tanártól jó nagy szidást. Hát igen, nagy kudarcnak éltem meg azt a sok kettest töriből, látszik is a hatás.
- A harmadik meg, hogy Zs. írta, hogy nem jön el velem… Szomorú volt ez is, mert tudom, hogy nem jön el, nincs kedve, csak még nem írta meg, mert nem érdekli… csak én várom azt a szerencsétlen levelet.
Biztos ez egy vidám nap kezdete…
Nem akar az örömöm elmúlni. Valami van a levegőben. Azt álmodtam, hogy hangverseny volt, és a paplanomat elhurcoltam, és úgy ültem a színpadon, és amikor sorra kerültem másodjára, nem mentem ki duózni a kissráccal, mert nem kaptam meg előtte a kottámat a gitártanárnőtől, mondván, hogy jól blattolok. (ez igaz is, de azért ennyire nem :D ) Szóval szegény kisfiú egyedül játszotta el a darabot.
Ilyen nincs. Nem lehet… Nem létezik. Felesleges álmodozás. :(
